Amikor történelmi pillanatokra emlékezünk, szeretjük beleélni magunkat a megfelelő korba, az akkor élő emberek mindennapjaiba, a lejátszódó események perceibe. Ha jó a képzelőerőnk, akkor megborsódzik a hátunk a visszaemlékezés pillanataiban, mert halljuk a tömeg zúgását, a lövések zaját, érezzük a füstszagot, és látjuk lelki szemeinkkel a véres eseményeket. Így tehetnénk most is, amikor 1956 októberének hátborzongatóan szép, szívszakasztóan valóságos napjaira emlékezünk. Így tehetnénk, de nem kell így tennünk.

Nem kell így tennünk, mert nagyon távolra került tőlünk az a lehetőség, hogy tankok bukkanjanak fel az utcasarkon, és ránk, gyerekeinkre, szüleinkre irányítsák az ágyúcsöveket. Szabadságban, egy szabadabb világban élünk.

Nem, ma nem fordulhat elő, hogy ország-világ szeme láttára ártatlan emberek ezreit tapossák sárba egy idegen hatalom lánctalpai.

Nem fordulhat elő, hogy kamasz fiúkat egy nappal a 18. születésnapjuk, a nagykorúság elérése után kivégezzenek.

Nem fordulhat elő, hogy kötelességüket végző, törvényesen megválasztott tisztségviselők jeltelen tömegsírokban végezzék.

Nem fordulhat elő, és ne is forduljon elő soha többé, hogy erőszak, kegyetlenség, hazugság uralkodjék egy szabadságra született nemzet fölött.

Ma már másfajta csatákat vívunk nap mint nap. A tisztességes megélhetésért. A gyerekeink kenyeréért, iskolájáért, jövőjéért. A család összetartásáért, a házasságunk szilárdságáért. A szerelemért, hogy ne múljon el. A barátainkért, hogy ne szakadjunk el egymástól. A világ embertelenné válása ellen vívjuk meg mindennapi harcunkat!

Nem véres csaták ezek, de a jelentőségük ugyanolyan nagy, mint az ötvenhét évvel ezelőtti élethalál- harcoknak. Most éppúgy, mint akkor, a szabadságunk a tét. Mert az emberhez méltó élet a szabadságban gyökerezik. És nincs szabadság, amelyet ne kellene megszolgálni.

Amikor hétköznapjaink csataterein küzdünk, ezért harcolunk. Saját szabadságunkért, gyermekeink szabadságáért és – ha különös gondolatnak tűnik is – nemzetünk szabadságáért. Mert egy nemzet, egy ország szabadsága az egyén szabadságában gyökerezik. Konfuciusz így fogalmazza ezt meg: „Aki azt akarja, hogy nemzetével minden rendben legyen, annak előbb a családját kell rendbe szednie. Aki a családját rendbe szeretné szedni, annak előbb a saját személyes életét kell rendbe tennie. Aki pedig a saját életét rendbe akarja tenni, annak a szíve kell mindenekelőtt helyesen verjen.”

Hiszek abban, hogy mindennek megvan a maga nagy erejű üzenete számunkra. Az 1956-os eseményeknek is. Ma 56 arra figyelmeztet, hogy az igazságért és a szabadságért küzdött harcokban nem lehet elbukni. Mert ha harminc, negyven év múlva is, de végső soron az igazak győznek. Így gondoskodik rólunk a történelem. Ilyen rend van a dolgok mélyén.

Emlékezzünk méltósággal!